Kencesuli
Múlt héten a Házikence Tanodában jártam.
Már régóta szerettem volna Torma Vikivel és Csikós Verával személyesen is találkozni, – mivel eddig csak online formában akadtunk össze, – na de végre múlt hétfőn összejött a találkozó!
Vikiék elhívtak a Valentin-napi minitanfolyamra, ahol illatpermetet, masszázstömböt és illatgyertyát készítettünk.
Na lássuk, miről is volt szó; először egy kis elmélet.
A természetes kozmetika filozófiája
Felelős vagy magadért!
Számos külső káros hatás éri a bőrünket nap mint nap, érdemes körbenézni a fürdőszobánk polcain és felülvizsgálni az arclemosónkat, krémünket, testápolónkat, samponunkat és a háztartási tisztítószereket. Főként, ha hajlamosak vagyunk az allergiára, ekcémára.
Mindezeket ki tudjuk váltani természetes kozmetikumokra.
És mi mindenből készíthetünk természetes kozmetikumokat? Meg fogsz lepődni, szinte mindenből, amit megeszünk és megiszunk.
Pl: méz, citrom, víz tej, teák, gyümölcsök, zöldségek, olajok, agyagok, gabonafélék, sófélék.
Vagyis minden természetes kozmetikum ehető.
Az előadás után beléptünk a boszorkánykonyhába. Úgy éreztem magam, mint 20 évvel ezelőtt, a kozmetikusképzőben, a laborórákon.
Engedélyt kaptam arra, hogy leírjam a Valentin-napi meglepetés recepteket, hogy az arcjóga olvasói is ki tudják próbálni. Íme:
Illatgyertya
viasz,
kanóc,
üvegmécses tartó
Masszázstömb, testvaj
26 g kókuszuolaj
10 g karnabauviasz
56 g olívaolaj
Ízlés szerint illatosítható a különféle illóolajokkal.
Masszázstömb és illatgyertya, hűtésre várva:
Illatpermet
Én a citrusos permetet készítettem.
20 ml alkohol
30 ml víz
10 cs bergamott
5 cs eukaliptusz
3 cs levendula
A Házikence Tanodában különféle tanfolyamokra tudsz jelentkezni, ha érdekelnek a „csináld magad” természetes kozmetikumok, ha szeretnél otthoni kencéket készíteni, ha kipróbálnád a szappankészítés fortélyát, sőt, ha kisgyerekes anyuka vagy, akkor saját készítésű babakencékkel kényeztetheted a gyermekedet, mert Vikiék ezt is megtanítják Neked.
Házikence Tanoda elérhetősége:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.