Fogyj okosan!

Egész héten azon tanakodtam, hogy mi legyen a pénteki blogbejegyzés témája. Tegnap este már kissé ideges voltam, mert tudtam, hogy szorít a határidő.

Hiába a számtalan plasztikai beavatkozás. Demi Moore a gyors fogyás áldozata, néhány hét alatt 10 évet öregedett.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, megnéztem a „Mennyire vagy elégedett az 5 perc Facelift tanfolyammal” kérdőívet. Be kell vallanom, mostanában erre nem került sor, mert az összes időmet elveszik a könyvvel kapcsolatos teendők, az arcjóga meglepetések és ajándékok.

Szóval, megnéztem a véleményeket, és kényszert éreztem arra, hogy két kedves arcjógázótársunk leveléből idézzek:

Már az első alkalommal éreztem, hogy frissül tőle az arcom, jobb a közérzetem a gyakorlatok után. Most épp egy életmódváltásos fogyókúrában vagyok benne, és az első 5 kg leadása után észrevettem, hogy kezdenek “”pofazacskóim”” nőni, mint anyumnak (neki a súlyos túlsúlytól)”.

“Mindenkinek ajánlom az arcjógát! Januárban elkezdtem fogyózni, nem ilyen olyan csodamódszerekkel, hanem odafigyelve az evésre, és heti 3-4-5 x 1 órás tornát beiktatva. Hihetetlen volt a változás. Az arcunkban is vannak izmaink, és ne várjuk, hogy edzés, dolgoztatás nélkül feszesek maradjanak. Úgyhogy mindenkinek kívánom, hogy vegyen erőt magán, és dolgoztassa meg azokat az elhanyagolt izmokat 🙂 Sikeres feszesedést mindenkinek!”

Fogyókúra… Mindannyian vágyunk arra, hogy ismerőseink, családtagjaink elismerő pillantásokat vessenek Ránk. „De jól nézel ki”. Csodásan lefogytál! Milyen kisimultak a vonásaid!”. A valóság sajnos másképpen fest.

Mi nők, mindent azonnal szeretnénk. Azonnal tűnjön el rólunk az évek alatt felszedett zsírpárna, azonnal hasson a krém, azonnal szívódjanak fel az évtizedek óta kialakult ráncok. Fogyókúra… Akár gyors, akár lassú, 35-40 felett a bőr megsínyli, de nem mindegy, hogy milyen mértékben.

A zsírral „kibélelt” arc általában simábbnak, ránctalannak tűnik. De egy fogyás vagy egy betegség után! Az előzőleg zsírszövettel alulról megtámasztott arcunk (általában az arcunkon látszik a legjobban a súlyvesztés) lógóvá, petyhüdtté válik. Szerintem egyikünk sem szeretne hirtelen 10 évet öregedni.

Ha az arcjóga gyakorlatokkal az izmokat előzőleg tónusba hoztuk, nem kell attól tartanunk, hogy a fogyás nagymértékű rombolást végez az arcunkon. Közeleg a karácsony a nagy evések ideje. Utána jönnek a fogadalmak, a tavaszi nagy méregtelenítés, és életmódváltás.

A legjobb, amit önmagaddal tehetsz, készülj fel és gyúrj az arcra!

Arcjóga program megálmodója

Sok szeretettel,
Koós Viki, szépséged őre

 

Címke: , , , , , ,
Kategória: Szépségápolás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..