A csokoládé öregedés elleni hatása

Ránctalanító csoki

Jó hír a csokoládéfüggőknek – jól tették, hogy csokit ettek.
A csokit akár varázsszernek is tekinthetjük, mivel nem csak ugyanazokat az anyagokat tartalmazza, mely a szexuális együttlét utáni örömöt okozza, hanem védi a szívet, vérnyomás csökkentő, vérhígító, koleszterincsökkentő.

A Harvardon készült tanulmány szerint, ha valaki havonta legalább 3 alkalommal eszik csokit, akkor majdnem egy évvel tovább él, mint azok akik nem fogyasztják. Az agyi örömközpontokat serkenti az aroma állag, ízkombinációja.

Röviden: a csoki finom és így is érezzük magunkat tőle. Az önkénteseken végzett vizsgálatok során a homloklebeny kérgi része szinte izzott, mikor a vizsgált személyek egy tábla csokit majszoltak.

Kiderült az is, hogy az illata és fogyasztása azokat az agyi területeket aktiválja, melyek szerepet játszanak az örömszerzésben. Egyes kutató szerint a triptofan váltja ki ezeket az igazán jó érzéseket. Egy másik összetevő a fenil-etil-amin, az agy örömközpontját serkenti. Az újabb kutatások szerint a csoki legáltalánosabb vonzereje az anandamid nevű anyagban rejlik. Azt állítják, hogy az agynak ugyanazt a részét veszik célba, mint a cannabisszármazékok (marihuana) aktív hatóanyaga. Az agynak ez a része a jutalomközpont, ezét érezzük azt, ha megeszünk egy kis csokit, hogy jutalomban részesültünk. Egy másik csodás összetevő a kakaó, mely hatékony antioxidáns.

De vigyázat! A csokoládé legfőbb összetevője zsír és cukor!

  • Csökkenti a koleszterinszintet, a vérrögképződést,
  • segít a vérnyomás értékek megtartásában,
  • jó hatást fejt ki az immunrendszerre.

De a csokoládénak nem csak előnyös tulajdonságai vannak. Ne gondoljunk arra, hogy mst kifosztjuk a szupermarket édességosztályát és ezentúl csak csokoládét fogunk falni. Nagy mennyiségben található benne szír, mely elhízást okozhat. A túlsúly pedig növeli a szívbetegségek kockázatát.

A szakemberek utalnak arra, hogy a csokoládé nagy mennyiségben fogyasztása a várható élettartamot lerövidítheti. Itt is a kulcs, a mértékletesség.

Ha valaki túl sok csokit fogyaszt, próbáljon alacsonyabb zsírtartamú csokikat, habokat és italokat fogyasztani. De ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy itt nem kell mértéket tartanunk.

Kapcsolódó bejegyzések:

Csokoládés arcpakolás

A szépség a konyhában születik 1.

A szépség a konyhában születik 2.

Edd magad szépre!

Fiatalító italok

Kollagénbomba élelmiszerek

Antioxidánsok


Címke: ,
Kategória: SuperFoods, Szépségápolás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

 
arcjóga ingyen e-book

Ti mondtátok

Szeretném megköszönni Neked, hogy elérhetővé tetted számunkra az arcjóga programot. Szorgalmas tanulód lettem! Naponta kétszer végzem el a gyakorlatokat, de már kezdem érezni, látni az arcomon a változást.Nagymamaként nagyon fontosnak tartom, hogy egy bizonyos kor után, jól ápoltak, fiatalosak, frissek maradjunk, testben, lélekben egyaránt.Minden nőnek ajánlani tudom,aki igenis igényes a külsejére, ha pedig nem, itt az ideje elkezdeni.

P. Nóra
Az a jó, hogy vannak otthon végezhető gyakorlatai. Nem kell sok időt rászánni. Bármikor végezhető.

P. Katalin
Igen én használom az arcjogát.Mind a 6-leckét mindennap 2xelvégzem.Észre vettem ,hogy az arcom kezd töltődni,de hogy a siker teljes legyen ezért én továbbra is kitartóan folytatom.Köszönöm,hogy megismerhettem az arcjógát mert már így 59évesen valóban nagy szükség van rá és,hogy odafigyeljünk az arcunkra mert nem mindegy,hogy ki néz vissza a tükörből.Igen másoknak is ajánlanám.

Soósné Marika
További vélemények »